Wicked – irodalmi és szociálpszichológiai olvasat
⚠️ A poszt spoilereket tartalmaz a musical történetéből.
💚 Fiyero dala már nem ártatlan
Fiyero első dalában, az élet könnyed oldaláról énekelve egyszer csak elhangzik egy ismerős mondat:
„Fecseg a felszín, hallgat a mély.”
A sor József Attila A Dunánál című verséből származik. Az eredeti angol dalszövegben Fiyero az élet felszínének könnyed érintéséről, a gondolkodás és a komolyabb kérdések elkerüléséről énekel. A magyar fordítás – Galambos Attila és Szente Vajk munkája – ezt egy olyan irodalmi idézettel helyettesíti, amely új jelentésréteget ad Fiyero életfilozófiájának.
József Attilánál a Duna felszíne alatt ott húzódik a múlt, a közös történelem, az előző nemzedékek munkája és szenvedése. A mélység az egyéni életet egy tágabb történelmi folyamatba kapcsolja. Ozban eközben egészen más okból kezd hallgatni a mély.
💚 Dr. Dillamond és a hallgatásra ítélt mély
Mire Fiyero belép a történetbe, már találkoztunk Dr. Dillamonddal, a kecskeprofesszorral. Dillamond történelmet tanít a Shiz Egyetemen. Az értelmes, gondolkodó és beszélő Állatok egyike, akik korábban Oz társadalmának természetes részei voltak: tanítottak, dolgoztak, kutattak, és részt vettek a közösség életében. Most azonban sorra veszítik el jogaikat, társadalmi helyüket, végül pedig a hangjukat is.
Ebben a kontextusban Fiyero dala már aligha hallgatható egyszerűen a gondtalan fiatalság himnuszaként. Ő még szabadon dönthet úgy, hogy a felszínen marad. Dillamondot és a többi Állatot eközben megfosztják attól, hogy egyáltalán megszólalhassanak.
Fiyero gazdag, vonzó, népszerű és kiváltságos helyzetű. A rendszer működése kezdetben nem fenyegeti, ezért megengedheti magának a távolságtartást. A társadalmi problémák számára elvont kérdések. Elphaba és Dillamond számára viszont a politika már személyes valóság: a hatalom a testük, a származásuk és a csoporttagságuk alapján jelölte ki a helyüket.
A felszínesség Fiyerónál ezért társadalmi luxus is. Könnyebb áttáncolni az életen, amíg nem a mi jogaink, méltóságunk vagy biztonságunk kerül veszélybe.
💚 Dr. Dillamond, a szó szerinti bűnbak
Oz nehézségeire, köztük a szárazságra és az abból fakadó társadalmi feszültségekre a hatalom egyszerű magyarázatot kínál: az Állatok a hibásak.
A szociálpszichológiában a bűnbakképzés olyan folyamat, amelyben egy csoport a frusztrációját és bizonytalanságát egy könnyen azonosítható, rendszerint gyengébb társadalmi csoportra irányítja. Az összetett problémák helyére világosnak látszó történet kerül:
„Miattuk rossz. Ők veszélyeztetik a rendet. Ha őket eltávolítjuk, minden helyreáll.”
A bűnbak több szempontból is hasznos a hatalomnak:
💚 egyszerű magyarázatot ad egy bonyolult válságra;
💚 eltereli a figyelmet a vezetés felelősségéről;
💚 közös ellenséget teremt;
💚 összetartozás-élményt ad a többségi csoportnak;
💚 indokolhatóvá teszi a korábban elfogadhatatlan intézkedéseket.
Különösen beszédes, hogy mindezt egy kecskeprofesszor mondja el. Az angol scapegoat, vagyis bűnbak kifejezés bibliai eredetű: az engesztelés napjának szertartásában egy kecskebakra jelképesen ráhelyezték a közösség vétkeit. Dr. Dillamond így szinte szó szerint hordozza a többiek által rávetített felelősséget.
💚 🧙♀️ 🪄 Ki számít teljes értékű személynek?
Wicked – irodalmi és szociálpszichológiai olvasat
⚠️ A poszt spoilereket tartalmaz a musical történetéből.
💚 A holokausztpárhuzam: analógia, nem megfejtőkulcs
A musical nem ad egyetlen kötelező történelmi megfejtést az Állatok üldözésére. A folyamat azonban érthetően felidézheti a zsidóság üldözésének történetét és a holokauszthoz vezető társadalmi lépéseket.
Először megváltozik a kisebbségről használt nyelv. Ezután kétségbe vonják a csoport tagjainak alkalmasságát, korlátozzák jogaikat, eltávolítják őket az intézményekből, elkülönítik, majd fokozatosan megfosztják őket attól a lehetőségtől is, hogy saját magukról beszéljenek.
A párhuzamot érdemes analógiaként kezelni. Az Állatok több üldözött és elnémított kisebbség tapasztalatát is megjeleníthetik. A holokauszt-asszociációt mégis megerősíti a bűnbakképzés, a fokozatos jogfosztás, az értelmiség eltávolítása és az állati kategóriákhoz kapcsolódó dehumanizáció.
💚 Shylock és Dr. Dillamond: ki számít teljes értékű személynek?
Az Állatok története egy másik irodalmi párhuzamot is felidézhet. Shakespeare A velencei kalmár című darabjában Shylockot, a zsidó pénzkölcsönzőt a keresztény szereplők többször kutyának, ördöginek és alacsonyabb rendű lénynek nevezik. A címbeli kalmár egyébként Antonio; Shylock a történet legismertebb és legösszetettebb szereplője.
Shylock híres beszédében az emberi test, az érzékelés és a fájdalom közösségére hivatkozva követeli a zsidók emberi mivoltának elismerését. A darab közben maga is hordozza a korabeli antiszemita ábrázolás ellentmondásait és sztereotípiáit.
Shylock ember, akit állathoz hasonlítanak, hogy kevesebbnek tekinthessék. Dr. Dillamond állati testben élő, gondolkodó és erkölcsi érzékkel rendelkező személy, akinek ugyanezt a személy voltát tagadják meg. Mindkettőjüket egyetlen címkévé szűkítik. Shylockból „a zsidó”, Dillamondból „a kecske” lesz. Tudásuk, kapcsolataik, veszteségeik és egyéni történetük eltűnik a kategória mögött.
Ezt nevezzük dehumanizációnak: a másik embert vagy csoportot megfosztjuk azoktól a tulajdonságoktól, amelyek alapján hozzánk hasonló, érző és erkölcsi védelemre jogosult személynek tekinthetnénk. Nick Haslam szociálpszichológus animalisztikus dehumanizációnak nevezi azt, amikor egy csoport tagjait civilizálatlannak, ösztönlénynek vagy állatszerűnek ábrázolják.
A Wicked különleges módon fordítja meg ezt a folyamatot. Az Állatok valóban nem emberek, mégis beszélnek, gondolkodnak, tanítanak, kötődnek és szenvednek. A hatalom a testi különbséget használja fel arra, hogy megtagadja nyilvánvaló személy voltukat.
💚 A hang elvesztése
Dr. Dillamond történetében az elnémítás egyszerre testi, társadalmi és politikai folyamat. Az Állatok először azt tapasztalják, hogy egyre kevésbé figyelnek rájuk. Ezután mások kezdenek beszélni helyettük: meghatározzák, milyenek, mit akarnak, és miért jelentenek állítólag veszélyt Oz számára. Végül elveszítik a saját beszédképességüket is.
Miranda Fricker episztemikus igazságtalanságnak nevezi azt, amikor valakinek a tudását vagy beszámolóját az identitásához kapcsolódó előítéletek miatt kevésbé tekintik hitelesnek. Dr. Dillamond professzor, történész és közvetlenül érintett tanú. A társadalmi státusza azonban már nem védi meg: Állat volta lassan felülírja szakértelmét.
A folyamat elején még beszél, csak nem hisznek neki. A végén már beszélni sem tud.
🪄 Miért éppen a történelemtanárt hallgattatják el?
Dillamond tantárgya külön jelentést ad a történetének. A történelem megmutathatná, hogy az Állatok jogfosztása új politikai folyamat. Volt idő, amikor taníthattak, dolgozhattak és részt vehettek Oz közéletében. Amíg valaki emlékszik erre, a hatalom nehezebben állíthatja, hogy a fennálló rend természetes, szükségszerű vagy mindig is ilyen volt.
Dillamond ezért a Varázsló rendszerére nézve veszélyes tudást képvisel. Képes összehasonlítani a múltat a jelennel, felismeri a változás irányát, és megpróbálja figyelmeztetni a hallgatóit. Elnémításával nemcsak egy professzor hangja vész el, hanem a társadalom emlékezetének egy része is.
Itt kapcsolódik újra József Attila sora a történethez. Oz felszínén egyre hangosabban ismétlik, hogy az Állatok veszélyesek, a Varázsló nagyszerű, Elphaba pedig gonosz. A mélyben ott marad a közös múlt, az üldözöttek tapasztalata és mindaz, amit a hivatalos történetből eltávolítottak.
💚 🧙♀️ 🪄 A ketrec mint „nagyszerű találmány”
Wicked – irodalmi és szociálpszichológiai olvasat
⚠️ A poszt spoilereket tartalmaz a musical történetéből.
💚 A ketrec mint „nagyszerű találmány”
Dr. Dillamond eltávolítása után egy új tanár érkezik az osztályterembe. Egy ketrecet mutat be a hallgatóknak, benne egy rémült oroszlánkölyökkel. A ketrecről korszerű és nagyszerű találmányként beszél: olyan eszközként, amely megakadályozza, hogy az Állatok megtanuljanak beszélni.
A jelenet azért különösen nyugtalanító, mert a kegyetlenség tárgyilagos, oktatási és tudományos nyelven jelenik meg. Senki nem mondja ki, hogy egy érző lényt megfosztanak a szabadságától, fejlődésétől és saját hangjától. A hallgatók egy „találmánnyal” ismerkednek meg.
💚 A fogságból technikai újítás lesz.
💚 A jogfosztásból rendteremtés.
💚 Az elnémításból megelőzés.
💚 Az erőszakból szükséges intézkedés.
A ketrec először gondolatként kerül be az egyetemre. Mire szélesebb körben is használni kezdik, a társadalom egy része már találkozott a magyarázattal, amely elfogadhatóvá teszi.
🪄 A nyelv erkölcsi következményei
Albert Bandura morális eltávolodásnak nevezi azokat a pszichológiai folyamatokat, amelyek segítségével az emberek úgy vehetnek részt ártalmas cselekedetekben, hogy közben továbbra is erkölcsösnek lássák magukat.
Ehhez gyakran át kell nevezni azt, ami történik. A károkozás magasabb cél szolgálatává válik. A kegyetlenséget megszépítő, technikai vagy bürokratikus nyelv takarja el. A felelősség feloldódik az intézményben: az egyik ember megalkotja a szabályt, a másik kihirdeti, a harmadik bemutatja, a negyedik végrehajtja. Mindenki csak egy kisebb feladatot végez, ezért senki nem érzi magát teljesen felelősnek a végeredményért.
Ozban is valami hasonló történik:
💚 a Varázsló kijelöli a politikai irányt;
💚 Madame Morrible közvetíti és igazolja;
💚 az intézmények végrehajtják;
💚 az oktatás megtanítja az új kategóriákat;
💚 az őrök betartatják a szabályokat;
💚 a tömeg elismétli a jelszavakat;
💚 a többiek pedig csendben maradnak.
A rendszer működéséhez nincs szükség arra, hogy minden résztvevő kegyetlen legyen. Elég, ha mindenki csak a rá osztott kis részfeladatot végzi el, és a felelősséget valaki másra helyezi.
„Én csak tanítom. Én csak betartom a szabályokat. Én csak végrehajtom az utasítást.”
Az ilyen mondatok csökkentik a belső feszültséget, miközben a folyamat zavartalanul halad tovább.
💚 Mit jelent a többség csendje?
Shiz elvileg a tudás, a kérdezés és a gondolkodás helye. A hallgatók többsége mégsem tiltakozik Dr. Dillamond eltávolítása vagy az oroszlánkölyök ketrecbe zárása ellen. Ez önmagában nem bizonyítja, hogy valamennyien egyetértenek.
A pluralisztikus ignorancia során a csoport tagjai külön-külön kételkedhetnek egy helyzet helyességében, mégis azt feltételezik, hogy a többiek elfogadják. Körülnéznek, nem látnak tiltakozást, ezért ők is csendben maradnak. A saját hallgatásuk aztán újabb bizonyíték lesz mások számára arra, hogy a többség támogatja a történteket.
„Ha senki más nem szól, talán csak én látom rosszul.”
A csend így önmagát erősítő társas normává válik. Mindenki alkalmazkodik egy olyan feltételezett többségi véleményhez, amelyet talán valójában sokan nem osztanak.
Elphaba azért válik veszélyessé, mert megtöri ezt az egyetértéslátszatot. Nyilvánosan kimondja és cselekedeteivel is megmutatja, hogy ami történik, elfogadhatatlan. A tiltakozása emlékezteti a többieket: volna másik választás is.
💚 A ketrec mint Fiyero erkölcsi fordulópontja
Az oroszlánkölyök jelenetében Fiyero számára is testet ölt az, ami korábban távoli társadalmi problémának tűnhetett. Az „Állatok” többé nem elvont csoportot jelentenek. Ott van előtte egy konkrét, rémült és kiszolgáltatott élőlény.
Elphaba azonnal cselekszik. Fiyero pedig követi. Ebben a pillanatban kilép a gondtalan szemlélő szerepéből. Kiderül, hogy a korábbi könnyedsége alatt együttérzés és erkölcsi érzék is rejtőzik. A magyar fordítás József Attila-idézete itt újra jelentést kap.
Fiyero történetének elején a felszín beszél: a népszerű, gondtalan és felelősséget kerülő fiatalember. Az oroszlánkölyök kiszabadításakor a „mély” is megszólal benne. A ketrec egyszerre az elnyomás eszköze és Fiyero morális ébredésének helyszíne.
💚 🧙♀️ 🪄 A Varázsló igazi varázsereje
Wicked – irodalmi és szociálpszichológiai olvasat
⚠️ A poszt spoilereket tartalmaz a musical történetéből.
🪄 A Varázsló igazi varázsereje
A Varázslóról kiderül, hogy valódi varázserővel nem rendelkezik. Gépek, füst, fények és hatalmasra növelt képmás segítségével tartja fenn a mindenhatóság látszatát. Társadalmi értelemben mégis rendkívüli hatalma van: képes meghatározni, mit jelentsen az, amit Oz lakói látnak.
💚 A ketrecet fejlődésnek nevezi.
💚 Az üldözést védelemnek.
💚 Az engedelmességet jóságnak.
💚 Az ellenállást veszélynek.
💚 Elphabát gonosznak.
A szemfényvesztés így politikai módszerré válik. A Varázsló legfontosabb eszközei a látvány, a címkézés és az ismétlés. Elphabának valódi varázsereje van, de nem tudja irányítani a róla szóló történetet. A Varázsló nem képes varázsolni, mégis meghatározza, hogyan értelmezze őt egész Oz.
Ozban a legnagyobb hatalom végül azé, aki képes elhitetni az emberekkel, mit látnak.
🪄 „Úgy hívjuk: történelem”
A Varázsló egyik legcinikusabb mondata szerint az emberek mindenféle, valójában nem igaz dologban hisznek – és ezt történelemnek nevezik.
A kijelentés erősen orwelli. George Orwell 1984 című regényében a hatalom folyamatosan átírja a múlt dokumentumait, hogy azok mindig a jelenlegi politikai álláspontot igazolják. A korábbi szövetségesből ellenség lesz, majd a feljegyzésekből eltűnik, hogy valaha szövetséges volt. Az új történetet nem elég nyilvánosan elfogadni: idővel emlékezni is úgy kell, mintha mindig ez lett volna az igazság.
Dr. Dillamond ezért is veszélyes a rendszerre. Történelmet tanít, vagyis képes összehasonlítani a múltat a jelennel. Emlékszik arra, amikor az Állatok még Oz társadalmának elfogadott tagjai voltak. Tudja, hogy a jogaik elvesztése politikai változás, és nem valamiféle örök, természetes rend.
A Varázsló történelmet gyárt. Dillamond emlékezik.
Az egyik olyan elbeszélést készít, amely igazolja a hatalmat. A másik olyan múltat őriz, amely megmutatja, hogy a jelenlegi állapotot emberek hozták létre, ezért elvileg meg is változtatható.
🧙♀️ Hogyan lesz Elphabából „gonosz boszorkány”?
Elphaba azért jelent fenyegetést, mert nem fogadja el a Varázsló által felkínált értelmezést. Látja a ketrec mögött a fogságot, a rendteremtés mögött a jogfosztást, és a Varázsló hatalmas képmása mögött a bizonytalan, valódi erővel nem rendelkező embert.
A rendszernek ezért át kell alakítania az Elphabáról szóló történetet:
💚 az üldözöttek védelméből törvényszegés lesz;
💚 a tiltakozásából agresszió;
💚 a meneküléséből a bűnösség bizonyítéka;
💚 a varázserejéből közveszély;
💚 a különbözőségéből pedig a gonoszság látható jele.
Zöld bőre különösen alkalmassá teszi arra, hogy vizuális ellenségképpé váljon. Könnyen felismerhető, plakáton és történetekben egyszerűen ábrázolható, és már a külseje is azt sugallhatja a többség számára, hogy „nem közénk tartozik”.
A címke ezután elkezdi meghatározni minden tettének jelentését. Ha elrejtőzik, biztosan összeesküvést sző. Ha védekezik, veszélyes. Ha használja a varázserejét, igazolja a róla terjesztett híreket. Ha menekül, nyilvánvalóan bűnös. Bármit tesz, beleilleszthető a „gonosz boszorkány” történetébe.
💚 Az ismétlés igazságillúziója
Az illuzórikus igazsághatás szerint a többször hallott állításokat könnyebben érezzük igaznak. Az ismétlés ismerőssé teszi őket, az ismerősséget pedig hajlamosak vagyunk hitelességként értelmezni.
A propaganda ezért gyakran nem bizonyít, hanem ismétel:
„Elphaba veszélyes. Az Állatok okozzák a bajt. A Varázsló megvéd bennünket.”
A kutatások szerint az ismétlés akkor is növelheti egy állítás hihetőségét, ha az emberek egyébként rendelkeznek a cáfolatához szükséges tudással. A jól ismert, könnyen felidézhető mondat sokszor gyorsabban hat, mint a bonyolultabb valóság.
Ezért fontos, hogy Elphabát ne egyszerűen üldözzék, hanem történeteket is terjesszenek róla. A hatalomnak olyan magyarázatra van szüksége, amelyet a tömeg könnyen megjegyezhet és továbbadhat. A „gonosz boszorkány” tökéletesen megfelel erre.
💚 Az igazságos világ illúziója
A többség számára megnyugtató lehet azt feltételezni, hogy akit üldöznek, bizonyára megérdemelte. Ha Elphaba valóban gonosz, akkor Oz továbbra is rendezett és biztonságos világ. A szabályokat betartó embereknek nincs okuk félni.
A másik lehetőség sokkal nyugtalanítóbb: egy erkölcsileg bátor embert is üldözhetnek, miközben a társadalom jó része passzívan figyel vagy akár ünnepel. Elphaba hibáztatása ezért a többség biztonságérzetét is védi: „Velem ez nem történhet meg. Én nem szegem meg a szabályokat. A hatalom biztosan nem üldözne ok nélkül.”
Csakhogy ha maga a rendszer hozza létre az ellenség kategóriáját, az engedelmesség sem jelent tartós védelmet. A címkék bármikor megváltozhatnak.
🧙♀️ Elphaba és Oz: túl sok, illetve túl kevés felelősség
Elphaba hajlamos magára venni olyan események felelősségét is, amelyekről soha nem döntött. Oz lakói ennek ellenkezőjét teszik: saját apró döntéseik és hallgatásuk jelentőségét is alábecsülik.
Elphaba úgy érzi, egyedül kell helyrehoznia mások szenvedését. A többség arra vár, hogy majd valaki más közbelép. Elphaba túl sok felelősséget hordoz; Oz társadalmában a felelősség feloldódik a tömegben.
A Wicked ezzel két szélsőséget állít egymás mellé. Az egyik oldalon ott van az ember, aki mások választásaiért is bűntudatot érez. A másikon egy egész társadalom, amelynek tagjai saját hozzájárulásukat is jelentéktelennek látják.
💚 Kié lesz végül a történet?
Oz lakói a Gonosz Boszorkány halálát ünneplik. A néző azonban már ismeri azt a történetet, amely a címke mögött maradt.
Tudjuk, mi történt Elphaba gyermekkorában. Láttuk Dr. Dillamond elnémítását, az oroszlánkölyök ketrecbe zárását, a Varázsló szemfényvesztését és a propaganda születését. Ismerjük azokat a döntéseket és veszteségeket, amelyekből a hivatalos történet semmit nem őrzött meg.
A Wicked ezzel visszaadja a hangot annak, akiről korábban csak mások beszéltek. A mese felszíne továbbra is azt mondja: gonosz boszorkány. A mélyben azonban már ott van Elphaba története.
Vajon azért hiszünk igaznak egy történetet, mert ismerjük a bizonyítékait, vagy azért, mert ezt hallottuk a legtöbbször?
💚 🧙♀️ 🪄
Felhasznált szakirodalom
Allport, G. W. (1954). The Nature of Prejudice. Addison-Wesley. Az előítéletek, a csoportközi ellenségesség és a bűnbakképzés klasszikus szociálpszichológiai alapműve.
Bandura, A. (1999). Moral Disengagement in the Perpetration of Inhumanities. Personality and Social Psychology Review, 3(3), 193-209. A megszépítő nyelv, a felelősség áthárítása és feloldása, az áldozat hibáztatása és a dehumanizáció modellje. https://doi.org/10.1207/s15327957pspr0303_3
Fazio, L. K., Brashier, N. M., Payne, B. K., & Marsh, E. J. (2015). Knowledge Does Not Protect Against Illusory Truth. Journal of Experimental Psychology: General, 144(5), 993-1002. Az ismétlés akkor is növelheti egy állítás észlelt igazságtartalmát, ha rendelkezünk a cáfolatához szükséges tudással. https://doi.org/10.1037/xge0000098
Fricker, M. (2007). Epistemic Injustice: Power and the Ethics of Knowing. Oxford University Press. Az identitásalapú hitelességi hátrány és a társadalmi csoportok tapasztalatainak elnémítása. https://doi.org/10.1093/acprof:oso/9780198237907.001.0001
Haslam, N. (2006). Dehumanization: An Integrative Review. Personality and Social Psychology Review, 10(3), 252-264. A dehumanizáció animalisztikus és mechanisztikus formáinak áttekintése. https://doi.org/10.1207/s15327957pspr1003_4
Prentice, D. A., & Miller, D. T. (1993). Pluralistic Ignorance and Alcohol Use on Campus: Some Consequences of Misperceiving the Social Norm. Journal of Personality and Social Psychology, 64(2), 243-256. A pluralisztikus ignorancia klasszikus vizsgálata. https://doi.org/10.1037/0022-3514.64.2.243
Orwell, G. (1949). 1984. A múlt intézményes átírásának, a nyelv politikai ellenőrzésének és a valóság fölötti hatalomnak az irodalmi alapműve.